előfizetésem
Hírlevél
Balkezes létemre megtanultam jobb kézzel enni: az anyaság ilyenekre is megtanít
Vannak az életnek olyan részei, amelyek végérvényesen megváltoznak az anyasággal. Két dolgot tehetünk ez ellen: vagy bosszankodunk miatta és kompenzáljuk, vagy átengedjük magunkat a változásnak, és élvezzük annak minden ízét, a keserűtől a negédesig. Ezt nevezzük mi a női élet iskolájának!
Kicsit több mint negyed év telt el a kicsi születése óta, és már ennyi idő is elég volt ahhoz, hogy végérvényesen megváltozzon az életem. Nézem azokat az anyukákat, akik vicces shortokat készítenek arról, hogy arcmaszkban porszívóznak, és közben kevergetik a levest. Vagy hogy egy futógépen állva isszák a kávéjukat, hajtogatják a babaruhákat, és közben telefonon beszélnek a barátnőjükkel, hogy mindenre legyen idejük, amíg alszik a baba. A posztok alatt „multitasking” és „momlife” hashtag.
Aztán látom azokat az anyukákat is, akik folyton edzőterembe mennek, shoppingolnak, kávézókban és éttermekben ülnek, miközben ott alszik mellettük a kicsi a babakocsiban. Ezeket elnézve mondhatnám, hogy vannak a túlnyúzott anyukák, és vannak a „semmit nem változott az életem” anyukák. De nem akarok fekete-fehér kijelentéseket tenni, mert ha valamit megtanultam friss anyaként, akkor az éppen az, hogy nem lehet nagy kijelentéseket tenni. Az anyaság ezen szakaszában nincsenek felkiáltójelek, kérdőjel azonban annál több.
Mindent meg lehet csinálni, csak sokkal lassabban
Terhesség alatt a már említett social media posztok alapján próbáltam elképzelni az életemet anyaként. Két forgatókönyvet láttam magam előtt. Az egyikben azt vizionáltam, hogy semmire sem lesz időm a baba mellett, míg a másikban sokkal gondtalanabb, szabadabb hétköznapokat. Aztán megszületett a fiam, és szép lassan arra a következtetésre jutottam, hogy az igazság a kettő között van, valahol félúton.
Amit senki nem mond el a szülés utáni hónapokról: az anyaság kendőzetlen valósága
Vagy ahogy egy barátnőm mondaná, aki előttem három hónappal szült: mindent meg lehet csinálni a gyerek mellett, csak sokkal lassabban. De a lassabb tempóhoz több türelemre van szükség. Ez volt az első, egyben legmeglepőbb változás, amit az anyaság jelentett: türelmesebb lettem. Ez a türelem pedig lassan az életem más területeire is átszivárog.
Jól van az úgy!
Az izgága, folyton valamin dolgozó nőből egy türelmes anya lett. Korábban azon is képes voltam fennakadni, hogy nem elég forró a kávé. Ma viszont az sem zavar, ha teljesen kihűlt. Korábban úgy ugráltam le-föl a lakásban, mint valami motolla, az egyik kezemmel az edzőcuccomat pakoltam össze, a másikkal telefonáltam, hogy időben odaérjek az edzőterembe, de közben a barátnőmre is legyen idő. Ma már azt sem tudom, hogy hova keveredett el az edzőcipőm, a barátnőmmel pedig jó, ha kéthetente tudok beszélni negyed órát, és ez egyáltalán nem zavar.
Korábban mosott rongynak éreztem magam egy rosszabb éjszaka után. Mára természetessé vált, hogy hajnalban többször is felkelek a kicsihez. Hogy lehet így átvészelni a nappalokat? Ismerek anyukát, aki napközben alszik a babával, más a (kihűlt) kávéba kapaszkodik, megint más a férjétől vagy az anyukájától, anyósától, testvérétől kér segítséget. Minden friss anya alkalmazkodik, mert nem tehetünk mást. Amikor éjszaka megéhezik a kicsi, akkor kelni kell, nincs szundi, nincs „még öt perc”, nem számít, hogy hajnali egy, hajnali négy vagy hat óra van.
Ha már az alapszükségleteknél tartunk, van itt még valami, ami friss anyaként nagy meglepetést okozott: az étkezés. Három hónapja nem tudtam leülni nyugodtan reggelizni, ebédelni vagy vacsorázni. Nem mondom, jókat eszem, és éhséget is legfeljebb azért érzek, mert bizony kitágult a gyomrom, ugyanakkor a békés, hosszú étkezések a múlté. Panaszkodhatnék is, hogy nincs időm tisztességesen enni, de inkább csak nevetek, ha arra gondolok, hogy balkezes létemre három hónap alatt megtanultam jobb kézzel enni, kanállal szelni bármit, és egy kézzel elkészíteni egy egyszerűbb fogást.
Anya vagyok, de néha úgy szeretnék egyedül lenni - szégyelljem magam ezért?
Viszlát, S-es méret!
Van még egy oldala az anyaságnak, amiről sokat beszélnek, mégis sok meglepetést okoz a gyakorlatban. A terhesség után megváltozik a test is. Ebben nincs semmi új, tucatnyi könyvet írtak a témában, és a szülésfelkészítőkön is beszélnek róla. Csakhogy erre a változásra nem lehet teljesen felkészülni. Számomra a legmeglepőbb az volt, amikor a tavaszi jó idő láttán elővettem a nyári ruháimat, de mint kiderült, hiába. Ugyanis egy rövidnadrág és egy bő szoknya jött fel rám.
Keserű szembesítés volt ez az élettől, mégsem éreztem csalódottságot, valójában nem volt bennem rossz érzés azért, mert egy mérettel nagyobb ruhákra lesz szükség. Majd sétálok a kicsivel – gondoltam. Régen egy kiló pluszt is nehezen éltem meg, most viszont nem hibáztatom magam, sem a testem, mert már tudom, hogy nem ezen múlik a boldogság.
Műsorváltozás
Az élet a feje tetejére állt, viszont ez nem azt jelenti, hogy eldobtam mindent, ami a szülés előtt voltam, vagy hogy felégettem magam mögött mindent, ami az anyaság előtt az életem része volt. Friss anyaként egyszerűen elfogadtam, hogy megváltozott a sorrend. Első a fiam, utána jöhet minden más. Talán csak félig főtt meg a rizs, talán már megint kihűlt a kávé, talán öt részletben tudok megnézni egyetlen részt a sorozatomból, talán csak megszakításokkal tudok teregetni, talán két nap kell a teljes ház kiporszívózásához.
De nem bánom. Amikor pedig ezeket a sorokat írom, és közben a fiam alszik, arra gondolok, hogy milyen igaza volt a barátnőmnek: mindent meg lehet csinálni, csak sokkal lassabban. Meg lehet szokni ezt a tempót? Fel lehet venni az új ritmust? Meglepő, de fel, méghozzá sokkal gördülékenyebben, mint gondoltam. Ez már nem kompromisszum – hanem az új valóság.