előfizetésem
Hírlevél
Megnéztük A szolgálólány meséje záróévadát és ezt gondoljuk a befejezésről
A szolgálólány meséje a végéhez ért – vagy mégsem? A várva várt hatodik, és egyben záró évad befejezése nyitott maradt, teret hagyva June esetleges visszatérésének a már készülő sequelben, a Testamentumokban. De ne szaladjunk előre, lássuk részletesen, hogy mit hozott a folytatás.
A szolgálólány meséje hatodik évada sok szempontból sikeresen elvarrta a szálakat, felismerhetünk azonban hiányosságokat, amelyek leginkább talán a készítők kimerültségének tudhatók be. A sorozat ettől függetlenül méltó lezárást kapott, és alkalmazott gyönyörű megoldásokat, a nyomasztó atmoszféra viszont továbbra is az erős idegzetűeknek ajánlott. Nyomokban spoilereket tartalmazó cikk következik.
Áldott legyen a gyümölcs
Gileád egy disztópikus rémálom, ahol a nőket megfosztják az emberi jogaiktól, és ahol a világot sújtó termékenységi krízist a fertilis nők szolgasorba kényszerítésével oldják meg. A totalitárius állam vallási propagandába csomagolja az elnyomást, az elithez tartozó parancsnokok a kormány által kötelezően előírt, és a szerintük Isten által jóváhagyott fogantatási ceremónia keretein belül, a feleségeik jelenlétében erőszakolják meg a szolgálólányokat, hogy aztán szülés után elvegyék gyermeküket.
Margaret Atwood 1985-ben írta meg a sorozat alapjául szolgáló regényt. A 2017-ben debütáló feldolgozás hatalmasat robbant, és azóta is időről időre hátborzongató görbe tükröt mutat a társadalmunknak. Reménykedünk, hogy ez a futurisztikus borzalom sosem válik valósággá, de vannak pontok a világban, ahol azóta is nők millióit korlátozták a tanulásban, fosztották meg a reproduktív jogaiktól, vagy éppen verték halálra, mert nem követték a rájuk erőszakolt, eltorzult vallási normákat.
Megnéztük a You záróévadát, ami olyan izgalmas kérdéseket vet fel, mint még soha
Épp ezért June harca minden nő harca, és minden emberé. A rendíthetetlen hősnő a megtestesülése annak a lángnak, ami akkor sem szűnik meg pislákolni, amikor úgy tűnik, hogy az opresszió minden méltóságot elvett. Serena mindeközben tökéletes reprezentációja az internalizált nőgyűlölet pusztító hatásának, amelyet hosszú idő még felismerni is, nemhogy gyökerestül kiirtani. A két nő dinamikája kezdettől fogva meghatározta a cselekmény alakulását, és ez így maradt a hatodik évadban is.
Melankolikus forradalom
Sok szörnyűséget láthattunk ebben a sorozatban, szexuális erőszakot, csonkítást, kínzást és kivégzést, összevarrt ajkú, szájkosarat viselő szolgálólányokat. June-nak többször is lehetősége lett volna elmenekülni ebből a földi pokolból, de természetes, hogy Hannah nélkül nem hagyta abba a küzdelmet. Az ellenállás szimbóluma most megbecsült lázadóból elvakult szerelmessé vált társai szemében. Nick kést szúrt a hátába, és innen nincs visszaút, el kell fogadnia, hogy a férfi a fasiszták oldalára állt.
„Habár fölűl a gálya, S alúl a víznek árja, Azért a víz az úr!” – az előzetes felütéséből kiindulva talán arra számítottunk, hogy a forradalom ehhez hasonló hangulatban győzedelmeskedik, de azért, mert az összes akciót összevágták abba a két percbe. Megkezdődik ugyan a leszámolás, a vért reprezentáló, dehumanizáló vörös ruhák fegyverré, és a harag szimbólumává válnak a bennük elrejtett pengék által, de a harcból lényegesen kevesebbet mutat a kamera, mint ami egy lezárástól elvárható.
Angliában szinte minden emberöltőre jut egy Hasfelmetsző, és ez ebből a sorozatból ki is derül
Ez összefüggésben áll azzal, hogy a háború nem ér véget. Hannah még Gileádban van, az amerikai csapatok még nem szabadították fel az összes államot. June visszatér oda, ahol minden kezdődött, és elkezdi feldolgozni a traumát. A korábban említett sequel talán megfelelő indoknak tűnik a történet nyitva hagyására, de erről a néző mit sem sejt, csak annyit érzékel, hogy a cél, amiért az egész sorozat küzdött, még mindig távol van.
Ez még csak egy felsóhajtás, nem a felszabadult ünneplés.
Befejezetlen befejezés
June és Serena egymás iránt érzett mélységes ellenszenve szép lassan szövetséggé alakul, felváltva mentik meg egymás életét, végül mindketten feloldozást nyernek. Az egykori szolgálólány segít felismerni a rendszer kiépítését támogató konzervatív aktivistának, – akit ugyanez a rendszer megfosztott a kisujjától, amiért felolvasott a Bibliából –, hogy itt már nincs mit reformálni, ide tisztítótűz kell. Serena minden reményét vesztve egyre tisztábban látja a valóságot, és hozzájárul Boston vesztéhez.
A legszebb jelenet, amikor June összetört szívvel végignézi, ahogy a parancsnokok felrobbannak. A repülőgép égő darabjai hullócsillagként világítják meg az eget, és angyali zene szól, amint a fény győzedelmeskedik a sötétség felett. A fedélzeten ülők viszont kerekebb befejezést kapnak, mint egyes női mellékszereplők. Janine például néhány erősebb jelenetet leszámítva az egész évad alatt háttérbe szorul, és a története is kapkodva kerül lezárásra, tulajdonképpen alig tudunk meg róla valamit.
Mindeközben a közeli kivágások továbbra is dominálják a képi világot, de csak akkor, amikor Elisabeth Moss rendezi az adott epizódot. Talán emiatt fordulhatott elő, hogy míg June összes létező érzelmét az arcunkba nyomja a kamera, addig a megtört Janine dühkitörését sikerült úgy lefilmezni, hogy nem is látjuk az arcát, pedig még egy tükör is van a helyiségben. A szolgálólány meséje rengeteg izgalmas lehetőséget feláldozott már a csendes vontatottság oltárán, de ettől függetlenül a finálé nem fog csalódást okozni a rajongók számára.