Papp Gréti

Papp Gréti

Asztrológus

Eredetileg műszaki pályán tevékenykedtem, 27 évig tervező irodában dolgoztam, erre a horoszkópomban lévő nagyon erős pozícióban lévő Bak-Mars (tűz, vas, vér) predesztinált, így acélszerkezettant, szilárdságtant, statikát tanultam. A rendszerváltás előtt, amikor az asztrológiát áltudománynak tartották és a törvény szigorával büntették, hobbiból, titokban Juhász Schlatter Viktornál, az ország legjobb tanáránál évekig tanultam a csillagfejtést.

Évekig jártam Viktor bácsihoz, de közben megtudtuk néhány asztro-kollégával, hogy a Kőrösi Csoma Intézetben papírt, oklevelet is lehet szerezni, így Dr. Janák Lajoshoz is jártunk néhányan Viktor bácsi tanítványaival. 1981-ben a Buddhista Missziónál szereztem asztrológusi oklevelet. A rendszerváltás előtt mentorom, Hernádi Gyula „szellemírójaként” dolgoztam az asztrológiával kapcsolatos témákban. Ő ajánlott be 1990-ben a Reform magazinnak, ahol egészen a lap megszűnéséig heti horoszkópokat készítettem.

Közben érkeztek a felkérések más lapoktól is (Színházi Élet, Bon-Ton, Cash-Flow, Kacsa, Tina, Magyar Nemzet, stb.) asztrológiai előrejelzések készítésére. Az 1990-es évek végétől 2006-ig a Westel Találkozások magazinjánál is dolgoztam, kiváló együttműködésben Issekutz Erzsébet főszerkesztővel. 2001-ben Jaksity Kata tévériportot készített velem, mert már 2000. végén prognosztizáltam a 2001. 09. 11-i katasztrófát.

A 90-es és 2000-es években televíziós felkérések is érkeztek, ezeknek mindig szívesen tettem eleget. (Hír-TV, M1, Bagoly Tv). A Blikknél a lap indulásától kezdve 21 éven keresztül készítettem a napi horoszkópokat, ahogyan a sportrovat számára különböző anyagokat (futball, autóversenyzés, sztársportolók sikeresélyeinek elemzése). Rendszeresen vállaltam el politikai-gazdasági elemzéseket, elsőként írtam a 2007-es év után várható gazdasági válságról, természeti csapásokról, politikai és munkaerőpiaci változásokról.

Heti részletességgel készítettem anyagokat divat, szépségápolás, sport, diéta vagy fitnesz témakörben, ahogyan politikai és pénzügyi, vagy egészségügyi előrejelzéseket is. Kedvenc magazinomnál, a GLAMOUR-nál az indulás, 2004. óta írtam sztárportrékat, havi horoszkópokat. 2016. második felétől írom naponta a prognózisokat, a havi és éves horoszkópokat.

Legfrissebb cikkeim:

Napi horoszkóp: A Mérleg lelepleződik, a Skorpiónak választania kell - október 28. GLAMOUR Horoszkóp

Napi horoszkóp: A Mérleg lelepleződik, a Skorpiónak választania kell - október 28.

Heti horoszkóp: A Szűz megismerheti élete szerelmét, de más csillagjegyekre is fantasztikus hét vár - október 28 - november 3. GLAMOUR Horoszkóp

Heti horoszkóp: A Szűz megismerheti élete szerelmét, de más csillagjegyekre is fantasztikus hét vár - október 28 - november 3.

Napi horoszkóp: A Ráknak őszintébbek kell lennie, a Kos lassítson, ha nem akar bajt - október 27. GLAMOUR Horoszkóp

Napi horoszkóp: A Ráknak őszintébbek kell lennie, a Kos lassítson, ha nem akar bajt - október 27.

Napi horoszkóp: Az Ikrekre izgalom vár, a Skorpió ne döntsön elhamarkodottan - október 26. GLAMOUR Horoszkóp

Napi horoszkóp: Az Ikrekre izgalom vár, a Skorpió ne döntsön elhamarkodottan - október 26.

Napi horoszkóp: Az Oroszlánnal váratlan események történhetnek, a Skorpió ma kitörhet a napi rutinból - október 25. GLAMOUR Horoszkóp

Napi horoszkóp: Az Oroszlánnal váratlan események történhetnek, a Skorpió ma kitörhet a napi rutinból - október 25.

Napi horoszkóp: A Kos ma könnyen szerelembe eshet, a Skorpió üzleti sikerekre számíthat - október 24. GLAMOUR Horoszkóp

Napi horoszkóp: A Kos ma könnyen szerelembe eshet, a Skorpió üzleti sikerekre számíthat - október 24.

OSZAR »